Love brand, de mit is jelent valójában?

Love brand, de mit is jelent valójában?

Egyre inkább kezd beépülni a köztudatba a „love brand”, azaz a „szerelemmárka” kifejezés. Modern korunk technikai vívmányainak köszönhetően rengeteg eszköz segíti kényelmünket és fejlődésünket az élet számos területén (oktatás, egészségügy, kommunikáció, üzlet, utazás, szórakozás). Ezen eszközök közül egyik-másik termék valamiért közelebb kerül hozzánk, úgy is mondhatnánk, hogy a „szívünkhöz nőtt”. Ez az állapot az, amikor már „love brand”-ről beszélhetünk. A márkahűség és a love brand gyakorlatilag kéz a kézben járnak, mégis van eltérés a jelentésük között. A márkahűség tulajdonképpen a love brand-ből fakad, most pedig nézzük meg, hogyan!

A love brand kialakulása mindennapjainkban

Amikor – tudatos fogyasztóként – készülünk megvásárolni egy terméket (autót, mobiltelefont, laptopot), akkor eleinte ezt egy racionális és logikus tervezés, valamint az ismeretségi körünkben elkövetett „piackutatás” előzi meg. Nagyjából vázoltuk az igényeinket, hogy mennyi pénzt szánunk a vásárlásra, milyen funkciókkal legyen ellátva, milyen méretű, súlyú vagy színű legyen a megvenni kívánt eszköz.. Már javában leszűkítettük a kört néhány különböző márkájú termékre, de a döntésünk még egy kicsit messzebb van a véglegestől. A barátainktól kapott tanácsok és visszajelzések – miszerint miért az adott típust javasolják – nagyban befolyásolják a választásunkat, amivel a kör tovább szűkül. Úgy gondoljuk, itt már szinte csak jól lehet dönteni! Kisvártatva elhatározzuk magunkat, megvesszük az egyik terméket és használjuk is – amikkel már saját, önálló tapasztalatokat szerzünk –. A használat során derül ki, hogy jól vagy inkább kevésbé jól döntöttünk. Amennyiben igényeinket teljes mértékben kielégíti, könnyen a love brand-ünkké válhat, így elavulását követően is az előbbi márkánál maradunk.

Love brand a marketingben

Hasonlóképpen van ez egy marketing vállalkozásnál. Amikor hosszas mérlegelés vagy ajánlás útján eljutunk például egy start-up marketing vállalathoz, akkor többnyire már rendelkezünk valamennyi bizalommal az adott cég felé. A marketinges szakemberrel történő egyeztetés során megkapjuk az első visszaigazolást döntésünk helyességét illetően, a terveink kivitelezése során pedig láthatjuk is a kívánt eredményt. Ha ez az elvártaknak megfelelő, elégedettek vagyunk. Ha pedig elégedettek vagyunk, akkor továbbra is üzleti kapcsolatban maradunk a választott marketing céggel, sőt, még másoknak is jó szívvel ajánljuk!

TIPP

Marketingesként nagyon fontos, hogy már az ügyfelünkkel történő első találkozás alkalmával jó benyomást nyújtsunk, ezzel megalapozva partnerünkben egyfajta kellemes érzést, amely sokkal fesztelenebbé és flexibilisebbé teheti a közösen végzett projektet. Nagyon fontos továbbá a szaktudásunk, mert a közös célhoz ez elengedhetetlen feltétel. Előbbihez önmagunk – azaz emberi hozzáállásunk – folyamatos fejlődésén keresztül vezet az út, utóbbihoz pedig a szakmában való ismereteink fokozatos elmélyítésén. Ha tisztában vagyunk mindezekkel, akkor a win-win helyzet nagyobb valószínűséggel érhető el!